A 44. HungaroCon programja
Az időpont: 2024. október 19. szombat (10-21 óráig, kapunyitás: 9:30)
A helyszín: Eötvös10 művelődési ház (1067 Budapest, Eötvös utca 10.)
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
Földszinti színházterem
10:00
Különös új világok – A Star Trek és ami mögötte van
Az utóbbi években számos új Star Trek sorozat jelent meg, mint például a “Discovery”, a “Picard”, a „Különös új világok”, valamint animációs sorozatok, mint az „Alsó fedélzetek” és a „Protostar”. Az új szériák ismét felkeltették az érdeklődést a franchise iránt, és új rajongókat vonzottak be, miközben igyekeztek megtartani a régi bázist is.
Mit jelent ma rajongónak lenni? Mi teszi még közel hatvan év után is vonzóvá a sorozatot? Mik voltak és mik ma a Star Trek társadalmi üzenetei, és mennyire relevánsak a jelenünkben? A technikai fejlődésnek köszönhetően egyre inkább elmosódik a határvonal sci-fi és valóság között. Miképp inspirálja egy sci-fi sorozat a tudományos és technológiai innovációkat? Az előadás során megpróbáljuk megfejteni a titkot, amely évtizedek óta szegezi képernyő elé a nézőket, miért válhatott a Star Trek generációk számára meghatározó élménnyé, miképpen formálta a világot, az embereket, a tudományt, és magát a sci-fi műfajt is.
11:00
Évfordulós Star Trek filmek 2024
2024-ben érdekes módon egyik Star Trek sorozatnak sincs különleges évfordulója, viszont hat mozifilmnek igen. Ezeknek a filmeknek az érdekességeiről szól az előadás.
Előadó: Kóbor Trekkerek
12:00
Hiperventillálás térhajtással: Merre tart a Star Trek?
Miképpen adaptálják az új Star Trek sorozatok a klasszikus szériák alapvető értékeit és filozófiáját, miközben a modern kor igényeihez is alkalmazkodnak, és milyen hatással van ez a rajongókra? Mennyire határozza meg az új sorozatok sikerét a klasszikus elemek visszahozása? A sokszínű és komplex karakterek hogyan járulnak hozzá a Star Trek univerzum fejlődéséhez? Hogyan találják meg az alkotók az egyensúlyt a régi sorozatokra épülő nosztalgia és az új, innovatív ötletek között? Milyen kihívásokkal néznek szembe az alkotók a rajongói bázis megtartása és bővítése során? Milyen új irányokat látunk a Star Trek fejlődésében, és hogyan lehetne még jobban kihasználni a Star Trek által kínált lehetőségeket, hogy releváns maradjon a jövőben is?
Résztvevők: Németh Attila, Farkas Csaba, Kasza Magdolna, Éles Andrea
Moderátor: Horváth Ádám Tamás
13:00
Parallaxis Kerekasztal – A Star Trek fizikája: tér-idő kontinuum és féreglyukak Vincze Miklós fizikussal
Hogyan működik a tér-idő kontinuum? Valóban lehetségesek-e a féreglyukak, és vajon milyen tudományos alapokon nyugszik a Star Trek univerzum fizikája? A HungaroConon Parallaxis Kerekasztal-beszélgetésben Vincze Miklós fizikus vezet minket egy izgalmas tudományos utazásra a sci-fi világán túl. Beszélgetőpartnerei – Kasza Magdolna és Horváth Ádám Tamás – segítségével vizsgálják meg, hol találkozik a valóság és a fantasztikum. Csatlakozz, és fedezd fel a tér-idő és a féreglyukak titkait a Star Trek szemszögéből!
Résztvevők: Vince Miklós, Kasza Magdolna
Moderátor: Horváth Ádám Tamás
14:00
A magyar fantasy új útjai
A kortárs fantasy szerzők az elmúlt években új utakon kalandoznak. Újszerű témákat dolgoznak fel, amelyek reflektálnak hazai társadalmi-történelmi kérdésekre, és eltávolodva a klasszikus nyugati fantasy-elemektől a magyar mitológia, népmesék és történelem által ihletett egyedi motívumokat használnak. A magyar fantasy új útjairól és lehetőségeiről Vancsó Éva beszélget Moskát Anitával, Puska Veronikával és Rusvai Mónikával.
Résztvevők: Moskát Anita, Rusvai Mónika, Puska Veronika
Moderátor: Vancsó Éva
15:00
Íróiskolák bemutatkozása
Lehet az írást tanulni? Igényel-e a sci-fi és fantasy írás olyan felkészülést, amilyet más zsánerek nem? Vannak-e sajátos fogások, amelyek taníthatóak? Íróiskolák vezetői beszélgetnek a zsánerírás oktatásának rejtelmeiről, megosztják gyakorlati tapasztalataikat, majd válaszolnak a felmerülő kérdésekre.
Résztvevők: Zsiga Henrik, Pusztai Andrea, Czinkóczi Krisztina
Moderátor: Szélesi Sándor
16:00
Űrszekerek közösségtalálkozó – beszélgetés a Star Trek filmek és sorozatok magyar hangjaival
Az Űrszekerek közösségtalálkozók hangulatát idézzük meg a 2024-es HungaroCon fő programján egy fergeteges szinkron show keretében a Parallaxis Univerzum jóvoltából a Star Trek filmek és sorozatok magyar változatát készítő színművészekkel és stábtagokkal.
Résztvevők:
A Star Trek filmek és sorozatok magyar hangjai (a színészek névsorát később tesszük közzé)
Házigazda: Horváth Ádám Tamás
17:30
Cosplay bemutató
19:00
Avana díjátadó
A Monolit-díj, Trethon Judit-emlékgyűrű és a Preyer Hugo-díj ünnepélyes átadása.
A Monolit-díj a sci-fi irodalmi zsánerbe sorolható, magyar nyelven megjelent, kiemelkedő színvonalú regények és novellák elismerésére szolgál.
A Trethon Judit-emlékgyűrűt olyan műfordítóknak ítélik oda, akik fordítói munkásságukkal kiemelkedő módon hozzájárultak az idegen nyelvű science-fiction irodalom magyar nyelvre történő átültetéséhez.
A Preyer Hugo-díjat amatőr novellaíró pályázat nyertese kapja. A pályázaton minden olyan alkotó részt vehet, akinek még nem jelent meg önálló kötete.
19:30
Nemere István – Képes Gábor: Ház a kráter szélén című könyv bemutatója
Ez a könyv egy páratlan páros összeállásának az eredménye. Nemere István már régóta állócsillag a sci-fi műfaj egén, de most szerzőként csatlakozott az ifjú alkotótárs: Képes Gábor is.
Szokatlan könyv született stílusában, szókimondásában és gondolatmenetében is. Egy égitest, ami a deviánsak és nemkívánatos elemek gyűjtőhelye, ahová a Föld szigorú rendjének őrei száműzik őket „vétkeikért”. Sokan vannak, és ahogy megismerjük egyéni sorsukat, felmerül a kérdés: a kreativitás és az egyéni elgondolások lesznek üldözöttek a jövőben? Vagy ez már el is kezdődött, csak nem tudunk róla?
Izgalmas témák és ma még nem létező művészeti ágak akadnak fenn a hatalom szűrőjén, amit a két író egy igen szerethető regénybe álmodott. Újszerűsége miatt a megjelenés előtt pár szerkesztő tesztelte a kéziratot. A legvadabb kritika a „túl szépirodalmi” jelző volt, ami épp elég indok arra, hogy ne csak a műfaj szerelmeseinek ajánljuk jó szívvel ezt a könyvet, hanem mindenkinek, aki szereti továbbgondolni az olvasottakat.
Résztvevők: Nemere István, Képes Gábor
20:00
Kvízek
Kvízjátékok értékes nyereményekkel
Kisterem (323-as terem)
10:00
Volt egyszer egy Fallout
Mitől volt olyan más a Fallout, mint bármelyik másik RPG a 90-es években? Hogy lehet élni egy ilyen világban? Egyáltalán, érdemes még létezni? Mindig azt tartottam, egyik Falloutnak sem a története az erős, nem azért játszunk vele, az csak egy vezérfonal, ami segít elmerülni ebben a mocskos, kiábrándító és egyben mégis gazdag és érdekes világban. A Falloutnak a hangulata az igazán megismételhetetlen. Az Amazon sorozata valami egészen elképesztőt vitt véghez. Függetlenül attól, mennyire lett jó, vagy éppen rossz – de inkább jobb – megint a köztudatba került az egyik legérdekesebb RPG amit valaha alkottak. Egyetlen nap alatt ötmillió példány fogyott a játékból, mindenki újra akarta élni az élményt valamelyik résszel, vagy akár mindegyikkel. Merüljünk el együtt ebben a csodálatos játékban!
11:00
És Te hogyan élnéd túl az apokalipszist?
A Fallout szinte észrevétlenül vált egy apró kultuszjátékból meghatározó branddé, aminek legújabb állomása az Amazon sikersorozata. Beszélgetésünkben megvizsgáljuk mik voltak az elmúlt huszonöt év legfontosabb állomásai, valamint hogyan működhet egy ilyen Óvóhely, és mennyi ideig lehetne valójában életben maradni egy ennyire zárt közegben.
Résztvevők: Nemes Márk, Virágh Márton (Mazur)
Moderátor: Magyar Tibor
12:00
Klímaszorongás
Világégés az ablakban – Mit sugallnak a klímakatasztrófa-fikciók rólunk és a jövőnkről?
Tűzeső, vérfolyók, befagyott országok, százéves sötétség… Az emberiség mitológiája tele van világvége-történetekkel. A kutatások bizonyítják, hogy e történetek pedig inkább történelmi feljegyzések… És most, mikor az apokaliptikus zsánerirodalom eladási rekordokat döntöget, most, mikor mi magunk is benne élünk egy ökológiai összeomlásban, melynek aktív okozói vagyunk, ismét felpörög a kollektív fantáziánk. De tényleg tele van a padlás a jajgató világvégevárással? És baj, ha igen? Fel tudunk-e állni a fogyasztói, rajongói olvasószékből, és tudunk-e meríteni valami igazit a (poszt)apokaliptikus fikciókból, ami segíthet rajtunk? A panelban Kőváry Zoltán egzisztenciális- és ökopszichológus, Markovics Botond (Brandon Hackett) sci-fi író és Nemes Márk médiakutató, közösségszervező, ‘posztapokaliptológus’ járnak e kérdések (és a világ) végére – mindenkivel, aki le mer ülni velük egy mikroplasztikszegény órácskára.
Résztvevők: Kőváry Zoltán, Markovics Botond
Moderátor: Nemes Márk
13:00
Biotermodinamika az Arrakison
Az előadás a Tudomány a Dűne univerzumában című, frissen megjelent könyv alapján ismerteti, hogy az Arrakison uralkodó forróságnak milyen következményei vannak. Bemutatja a fremenek által kidolgozott cirkoruhák működésének alapjait, illetve megkeresi a víz környezetbeli körforgásának olyan vonásait, amelyek markánsan eltérnek a Földön uralkodó körülményektől. Az előadó megpróbál válaszolni arra a kérdésre is, hogy a homokférgek különböző életciklusaiban milyen kémiai folyamatok lehetnek az uralkodók, illetve hatalmas testük hőegyensúlyának fenntartásához milyen stratégiákat használhatnak.
Előadó: Lente Gábor
14:00
Beszélgetés az SFF rövidfilmek alkotóival
Résztvevők: Fekete Szilárd Zsolt, Kelemen Zsuzsanna, Lóránt Demeter, Odegnál Róbert, Pusztai Lőrinc, Weith Katalin
15:00
Beszélgetés a húszéves új Galaktikáról
A Galaktika Magyarország egyetlen tartósan megjelenő SF-magazinja. Élete
két felvonásra osztható: 1972-től 1995-ig a klasszikus, Kuczka Péter
neve által fémjelzett változat, és az új, ami 2004 óta jelenik meg
havonta. Az újraindulás óta kerek 20 év telt el, 240 lapszám jelent meg.
Hogyan kezdődött a történet, mit jelentett akkor, és mit jelent ma
készítőinek, olvasóinak a Galaktika? Kerekasztal-beszélgetés különleges
vendégekkel Németh Attila irodalmi szerkesztő moderálásában.
Résztvevők: Németh Attila és vendégei
16:00
Tudomány a fantáziavilágokban – Hogyan tehetnek a fantázia-univerzumok az áltudományok ellen?
Se szeri-se száma a könnyen emészthető, ámde valótlan áltudományos világmagyarázatoknak, miközben a tényleges tudomány nehézkesen próbálja meg értelmezni a körülöttünk zajló történéseket. Pedig a fantáziavilágok jó apropók arra, hogy könnyebben érthetővé tegyük a tényleges helyzetet. Hogyan segíthetnek tehát a jedik, az Egy Gyűrű vagy épp Harry Potter megérteni egyes bonyolult természet- vagy társadalomtudományos értelmezéseket. Lehet, hogy mi geekek mindnyájan egyben tudósok is volnánk?
Résztvevők: Kádas István PhD. történész, Nagy Ádám habil. PhD. nevelés- és ifjúságkutató
Moderátor: Vancsó Éva
17:00
Írósimogató
A meghívott írók interaktív és játékos beszélgetés formájában mutatkoznak be a közönségnek. Kreatív feladatokon és szórakoztató kihívásokon keresztül derül ki, hogyan gondolkoznak a sci-firől, fantasy-ról, a műveikről és úgy általában az alkotás folyamatáról.
A beszélgetést követően van lehetőség dedikálásra is.
Résztvevők: Benyák Zoltán, Királyházi Csaba, Márki István, Szarvassy László
Játékvezető: Vancsó Éva
18:00
Mi kell egy magyar űroperett 24 éves sikeréhez? – Bemutatkozik a Mysterious Universe
Mi kell egy magyar űroperett 24 éves sikeréhez?
Űroperett, space fantasy, military fiction – a 2025-ben lesz 25 éves a magyar Mysterious Universe sorozat, amelybe az elmúlt évek alatt már több mint húsz szerző publikált novellát vagy regényt. A Katedrális, Brett Shaw, Paul Wittgen, Shark&Lez, Gin Bowman vagy York Ketchikan nevek ezt a főhősközpontú világot fémjelzik, közös háttérrel, de eltérő írói és mesélői stílussal. A világ titkait és a jövendőbeli terveket egy kötetlen beszélgetésben maguk a szerzők világítják meg.
A beszélgetés után van lehetőség dedikálásra.
Résztvevők: Fonyódi Tibor (Harrison Fawcett), Szélesi Sándor (Anthony Sheenard), Mészáros László (Dave Howard), Waldmann Szabolcs (Michael Walden)
19:00
Miért a világ legjobb játéka a szerepjáték? – 50 éves Dungeons & Dragons
Miért a világ legjobb játéka a szerepjáték? – 50 éves Dungeons & Dragons
Bemutató és harctéri történetek a Kockák & Sárkányok csatornával
Mesélő: Dinnyés Gergely
Játékosok: Vadász Attila és Veszelszki-Dunai Bálint
Az évforduló apropóján bemutatjuk, hogyan is kell elképzelni a szerepjátékot. Beszélünk arról, miért robbant be az utóbbi években a D&D a geekkultúrából a mainstreambe, és elmeséljük, mi miért szerettünk bele ebbe a szerepjátékba. Megosztunk néhányat az évek során felhalmozott történetekből, válaszolunk a nézői kérdésekre, majd az utolsó 10-15 percben van lehetőség röviden belekóstolni a játékba is.
Filmbook moziterem
(3. emeleti kamaraterem)
10:00
Szellemirtók (1984)
40 éves jubileumi vetítés
12:00
SFF rövidfilmek
1. Sámán (20p)
2. Idegen (17p)
3. AI versus Deep State (30p)
4. Negyedik dimenzió (20p)
5. Sileo (8p)
6. Meg nem írt könyvek boltja (14p)
14:00
STAR TREK IV. – A HAZATÉRÉS
hazai mozipremier!
A 44. HungaroCon kapcsán egy különleges filmet hoztunk nektek. A Star Trek IV. – A hazatérés mozi premierjét. Ezt a filmet a rajongók még sosem láthatták nagyvásznon teljes fényében. A Star Trek közösség az egyik legjobban sikerült nagyfilmnek tartja a sorozatból. A határtalan szeretet és rajongás, ami körülveszi a bemutató óta, 38 éve töretlen. A filmet maga Spock, azaz Leonard Nimoy írta és rendezte. Elhozva ezzel az egyik legsikeresebb Star Trek mozit a hazai közönségnek. Ne feledd, óvd a bálnákat! A filmet délután kettő órától vetítjük a Filmbook teremben, eredeti szinkronnal.
16:00
TERMINÁTOR – A HALÁLOSZTÓ
40 éves jubileumi vetítés
James Cameron alapművét negyven éve mutatták be az amerikai mozik, 1984. október 26-án. Ennek okán a 44. HungaroConon jubileumi vetítést tartunk úgy, ahogy 1988-ban a magyar közönség sosem láthatta, a legendás eredeti szinkronnal. A film az elmúlt negyven év során számos folytatást és spin-offot szült, de ezek közül szinte egy sem tudott felnőni az eredeti filmhez. Az eredetileg B akciófilmnek készült produkció mára a sci-fi filmtörténelem egyik kikezdhetetlen alappillére lett. Ne maradj le az élményről! A filmet délután négy órától vetítjük a Filmbook teremben, eredeti szinkronnal. A megtekintését 16 éven aluliak számára nem ajánljuk!
18:00
Addig írok, amíg élek (71 p)
exkluzív vetítés
Nemere István író 50 éve van a pályán, amely során olyan teljesítményt mutatott fel, amely előtt még az írói szakma is elképedve áll. Közel nyolcszáz kiadott könyv szerzője.
Az életrajzi dokumentumfilm nemcsak a szerző munkásságára fókuszál, hanem feltárja az e mögött rejlő magánéleti eseményeket, az író természethez és állatokhoz fűződő viszonyát, életfilozófiáját és romantikus oldalát is.
Az alkotás egy valódi világrekorder előtt tiszteleg, hiszen Nemere István jelenleg a világon a legtöbb könyvet jegyző író. A film címe egyben ars poeticája is, hiszen sokszor hangoztatja: „Addig írok, amíg élek és addig élek, amíg írok!”